2012. július 7., szombat
2012. június 29., péntek
2012. március 12., hétfő

Kézműves Kupa 2012 Miskolc
Pár hetes felkészülés után 3 gyerek mellett, és jó pár virág elkészítése végén, amit még mindig nem számoltam össze hány darab :)Elkészítettem belőlük a kis csokrot némi instrukció segítségével, de saját kezűleg. Eljött az idő, hogy elkészítem a körmöt is.
1 héttel a verseny előtt meg is építettem a körmöt, díszítettem, de rájöttem menet közben, hogy nem is lesz az úgy jó ahogy gyakoroltam saját kezűleg legyártott edge tippeken. Ezért nem is díszítettem végig, Ruhapróba és gyors smink és haj után, még várt rám a köröm leszedése. :(
Nagyon elfáradtunk mind a ketten az egész napos próbában. Másnap el is kezdtem Az újabb tippek legyártását és pingálását. Közben a konyhában szaladgálva mindig rápillantottam a fóliából készített ruhára és alakítgattam még néhol.
Elérkezett március 10.-e délelőtt megépítettem a körmöt és mikor készenlett elindultunk Miskolcra, egy gyönyörű kollégiumba :) Amit nagy nehezen meg is találtunk, mert a GPS- nem is mutatott, helyette Öcsödöt mutatta be :)
Már a lépcsőház olyan volt mint egy akció filmben, amiben rohangálnak a fegyveresek és lövöldöznek. A szobák sem voltak sokkal jobbak. Úgy gondoltuk felfedezzük a terepet és megkerestük a melléket és a fürdőt :)
A fürdő : Csak hideg vizes csap, cseppet halál tábor beütésű feeling siralmas volt, szóval akkor a WC sejthető milyen volt. Csak férfi WC abból kettő is. Büdös, és rettentően undorító.
Szóval ha szégyen ha nem: Szutyi nap volt, a fiúk (férjem és a modellem párja) elmentek a szemközti lepukkant boltba és vettek nedves törlőkendőt :)
Este még kipróbáltam, hogy akkor milyen is legyen a haja a smink, és a test festés.
Gyorsan eltelt az alvás idő szerencsére, mert hideg is volt és szerencsétlen modellem ebben a jó kis hidegben kellett test festenem. De nem is nagyon tudtam befejezni, mert olyan gyorsan eltelt az idő, hogy indulnunk kellett, hogy megtaláljuk a helyet ahol a verseny volt. Nem is volt egyszerű, mert elkavargóztunk ismét :) Na de megtaláltuk, regisztráltunk és el is kezdtünk öltözni, mivel nem volt egyszerű abban a kis helységben felöltöztetni. Bemondták, hogy a verseny hamarosan kezdődik és foglaljuk el a helyet, gyorsan összekaptuk magunk és leszaladtunk a szűk kis csigalépcsőn abroncsos fóliában lévő modellemmel :) Már ahogy leérkeztünk megfordultak utánunk. Gyors kipakolás és indult a verseny. Gyorsan eltelt a 2,5 óra de szerintem egész jól sikerült a köröm. Időben be tudtam fejezni így nyugodt is voltam.
A zsűrizés után a modellek kijöttek a karanténból :) és fotózták őket. Nem irigyeltem azért a menyasszonyi ruhában és negyed méteres :) körmökkel és díszekkel pózoló modelleket. Főleg az enyém, mivel ő fóliában volt. 13 óra után bemondták, hogy a délelőtti versenyzőket díjazzák. Örültünk is nagyon, hogy időben hazaérhetünk, de sajnos leolvadt a mosoly az arcunkról, mikor közölték, hogy a mi kategóriánkban, azaz a köröm díszítőben nem tudott dönteni még a zsűri ezért 17 órakor lesz az eredmény hirdetés. 2 óra múlva már a modellem is kész volt és elfáradt, ezért mondtam neki nyugodtan öltözzön át, nem is bántuk meg ezt a döntést, mert az eredmény nem úgy jött össze ahogy azt mi elképzeltük :(
A 9. helyet sikerült megcsípni a 17-ből de sebaj :) Lettek szép képek és örömömre látom, hogy nagyon sokaknak tetszik. Az eredmény hirdetés vége felé, már nem bírtuk ki és nekem már a hangom is elment akkor, mert még a versenyt is végig köhögtem, ezért elindultunk haza.
Úgy este 11 ó. körül haza is értünk és nekiálltam leszedni a csuda szép körmöt :(
Nagyon elfáradtam (elfáradtunk ebben a hosszú tor túrában. De jó kis verseny volt azért. :)
Azt el kell mondjam még, hogy a koleszt én találtam és nem a kézműves kupa sszervezte :)
2012. február 2., csütörtök

Csoportos oktatás
Kis csoportos oktatások személyem szerint hasznosabbak, mint a 5 fő feletti oktatások.
Sok tanuló, sok kérdés, kevesebb idő jut a feladatra.
Cél, hogy mindenki elégedett legyen és elsajátítsa azt amiért a tanfolyamra jelentkezik.
Hiszen csak úgy lehet magunkévá tenni, ha azt gyakorolni is tudjuk.
Csoportos oktatásra jelentkezni a gutpinter.edit@goldnails.hu Mali címen lehet
Egyéni oktatás
Egyéni oktatás akár hétköznap is.
Ha szeretnéd, hogy csak veled foglakozzak, akkor jelentkezhetsz egyéni oktatásra is.
Az egyénre szabott oktatások sokkal értékesebbek, mert több gyakorlási lehetősésg van a technikák elsajátítására.
Nem kell arra várnod, hogy más még nincs kész a feladatávala....stb.
Mindent részletesen megmutatok, hogyan sajátíthatod el a karcsú körmök építését, díszítését vagy a kár az ékszerek készítését.
Alapanyagokat biztosítok, csak az ecseteidet kell magaddal hoznod, amelyeket te is minden nap használsz és megszoktál.
Jelentkezni lehet a gutpinter.edit@goldnails.hu mail címen
2012. január 30., hétfő
KÖRÖMÉPÍTŐ TANFOLYAM

Körömépítő tanfolyam
Porcelánból és zseléből tanulhatsz meg keskeny körmöket építeni, különleges sablonkivágási módszerrel, és hajlítással. Stiletto és szalonkörmök elkészítése, 1-1 ujjon.
A tanfolyamra biztosítunk alapanyagokat!
Amit magaddal kell hoznod: Az összes ecseted, ami zselés és porcelán körmök építéséhez szükséges. Díszítő ecsetek, ha marad idő pár mintára a köröm díszítésre. :)
ÉKSZERKÉSZÍTŐ TANFOLYAM I. SZINT
Ékszerkészítő tanfolyamok menete:
I. szint : Porcelánból készítünk alapot amit, meg tanulhattok helyes arányban használni.
Ékszer alapokra felhelyezni, díszíteni,festeni ,vagy akár bele építeni (kagylólap, háló, óra kütyü... :) stb.) Határt csak a fantázia szabhat.
A tanfolyamra alapanyagot és ékszeralapot biztosítunk.
Amit magatokkal kell hoznotok, az ecsetek (porcelán ecsetek:8-as, 4-es macskanyelv és 2-es macskanyelv ecset, díszítő ecsetek: Egymozdulat, 0-ás ecset, pontozó.)
Szerettettel várok minden kedves alkotnivágyót!!! :)









